| "NAPENERGIA DÍJ 2004" DÍJÁTADÁSI ÜNNEPSÉG |
![]() |
2004 Április 28-án, az EUROSOLAR HUNGARY soproni székhelyén, a Hotel Soponban került sor a 2004 évi magyar Napenergia Díjak ünnepélyes átadására. |
Az EUROSOLAR HUNGARY, a díj alapítója, az ismert európai solar szervezet az EUROSOLAR magyar tagozataként muködik immár több éve. |
Igen örvendetes, hogy néhány évvel ezelotti kezdeményezésük, a Napenergia Díj hamar sikeressé vált, és immáron hagyománynak tekintheto. Az idei díjkiosztás különlegessége, - és egyben ez a Napenergia Díj örvendetes kiteljesedésének is felfogható - hogy idén még szélesebb körben jutalmazták a megújuló energiával foglalkozó cégeket és szervezeteket, így idén eloször elismerést kaptak a tanyavilágon élok és azok a cégek is akik kiemelkedo érdemeket szereztek a tanyavillamosítás területén. |
A dij ezért egy értékes, szakmai alapokon nyugvó elismerés, melyet a több tagból álló szak-zsuri javaslata alapján kapnak meg a nyertesek. |
Büszkén jelentjük be partnereinknek, hogy a GAIASOLAR Rendszerház tevékenységét a zsuri ismét díjjal jutalmazta, a legeredményesebb tanyavillamosítás kategóriában. A GAIASOLAR eddig mintegy 20 tanyát villamosított illetve komfortosított egyéb módokon. A pályázatra az összes eddigi tanyavillamosításunkat benyújtottuk, melybol a zsuri választotta ki a legjobb munkákat. |
| A díjat dr. Persányi Miklós miniszter (KVM), valamint az EUROSOLAR európai és az Eurosolar Hungary jelen lévo képviseloi adták át a nyerteseknek. |