Összefoglaló a GAIASOLAR 2005. évi média megjelenésiről
 

Tisztelt Partnereink!

Immáron második teljes éve készíthetünk számadást az elmúlt esztendő történéseiről és eredményeiről. Ismét örömmel nyugtázhatjuk, hogy média/ PR szempontból az elmúlt esztendő is jó eredményeket hozott. Azt tapasztalhattuk, hogy a Média az elmúlt évben lényegesen jobban reagált a megújuló energiákkal kapcsolatos lehetőségekre és ez jó jel.
Munkatársaink ismét neves konferenciákon tartottak előadásokat és ezzel együtt számos kiállításon is alkalma volt a nagyközönségnek megismerni tevékenységünket és szolgáltatásainkat. Büszkék vagyunk arra is, hogy egyre több szakmai folyóiratnál külsős megújuló energia szakértőként tartanak számon bennünket, és rendszeresen számítanak közreműködésünkre.

Tovább folytattuk a 2003-ban megkezdett tanyavillamosítás programunkat is. Ennek eredményeképpen 2004 egy újabb „Napenergia díjat” hozott számunkra a tanyavillamosítás területén tapasztalt eredményeinkért. Partneri körünk lényegesen bővült. Viszonteladói hálózatunk folyamatosan bővül. 2005-ös referencia listánk komoly beruházásokkal egészült ki. Ezek között a legnagyobb és legjelentősebb - amire büszkék vagyunk – Magyarország legnagyobb napelem erőműve, a 10 kWp -os hálózatra tápláló erőmű, mely a Szent István egyetemen (Gödöllő) épült fel.
Termékeink palettája bővült: bevezettük a „villamos cserepet”, és „Nap-fallal” történő fűtési technikát a magyar piacra.

DOMUS SAPIENS házépítési programunk új fogalmat jelent, és uj horizontot nyit a korszerű építészetben. Egyre többen választják ezt a házépítési formát.
Média kapcsolatunk jelentős partnerekkel bővült: DUNA TV, ATV, Origó (internetes oldal).

És végül örömmel jelenthetjük, hogy az „Energia-Doki” már rendel, szaktanácsadással segítjük azokat, akiket nyomasztanak az energia gondok és szabadulni szeretnének kilátástalan kötöttségeikből (vagy csak egyszerűen kíváncsiak).



A letölthető anyagok minősége a kis file-méretnek vannak alárendelve. Amennyiben jobb minőségben szeretné olvasni a cikket, lépjen kapcsolatba a webmesterrel.
 
dátum
típus
média / helyszín
cím

2005. 01. 17

cikk

Archicentrum

Zéró energia házak Magyarországon
olvas >>
2005. 04. 11 cikk Archicentrum Megújuló energiáink a jövő házainban
olvas >>
2005. 02. 19 TV riport HírTV Solar házak "Zéró energia házak"
2005. 03. 02 előadás World Sustainable Energy Days 2005 Miért termelnek több energiát az a-Si napelemek
2005. 03. 05 másodközlés LTK Lakásépítési Tájékoztatási Központ - INFO CENTER Zéró energia házak Magyarországon
2005. 03. 15 cikk Építéstechnika Megújuló energiáink - gondolkodjunk közösen
olvas >>
2005. 03. 15 cikk Építéstechnika A jövő-város jövő-falu energetikai modelljei
olvas >>
2005. 03. 01 cikk Építési Piac Megújuló energia a házainkban - Zéró energiaházak Magyarországon
olvas >>
2005. 04. 02 előadás OT 2005 Zalaegerszeg A megújuló energiaforrások szerepe a jövő házaiban
2005. 03. 12 rádió adás Kossuth Rádió A tanyák jó részén ma sincs villany
2005. 03. 14 rádió adás Kossuth Rádió A tanyák jó részén ma sincs villany
2005. ápr-dec rovat A Mi Otthonunk Megújuló energiák
2005. 04. 22 előadás Hajdúböszörmény önkormányzat, "Föld Napja" ünnepség Megújuló energiák a gyakrolatban
2005. 04. 28 díjátadás EUROSOLAR Hungary "Napenergia Díj 2004" Tanyavillamosítás kategória (átadta Persányi Miklós miniszter KVM
olvas >>
2005. 04. 29 előadás Budaörs művelődési ház, civil szervezés, Föld napja alkalmából Megújuló energiák a gyakorlatban
2005. 06. 01 cikk A Mi Otthonunk A napkollektor
olvas >>
2005. 06. 01 cikk Építés Szerelés Falfűtés kivülről a Nap energiájával
2005. 06. 01 cikk Építés Szerelés A napkollektor
2005. 06. 03 előadás I. Eurorégiós Ökoenergetikai Szakkiállítás és Szeminárium, Körmend Megújuló energiák - elmélet a gyakorlatban
2005. júl-aug cikk A Mi Otthonunk Biztonság a házban
olvas >>
2005. 06. 01 cikk Üzleti Világ Tanyavillamosítás
2005. 08. 17 előadás ÖKO tábor, Verőce Megújuló energiáink a jövő házainban
2005. 09. 01 cikk Otthontár Magazin
olvas >>
2005. 09. 17 cikk A Mi Otthonunk Megújuló energia féleségek és főbb tulajdonságaik
2005. 10. 01 előadás VIII Bio Építészeti Konferencia, Szeged Magyarország legnagyobb napelemes létesítményei - a jövő tetője a villamos cserép, falfűtés kivűlről
2005. okt rádió adás Tilos Rádió élő telefonos beszélgetés rádió adásban
2005. okt cikk Terasz magazin Megújuló energiák cikk sorozat
2005. 10. 04 cikk Világgazdaság Jön az ország legnagyobb "naperőműve"
olvas >>
2005. 10. 05 cikk Világgazdaság Naperőművet telepít a Gaiasolar Kft.
olvas >>
2005. 10. 05 cikk Világgazdaság Itt a legnagyobb "naperőmű"!
olvas >>
2005. 10. 05 TV riport Duna TV, híradó Napelem erőmű épül Gödöllőn
2005. 10. 06 rádió adás Klub Rádió Napenergia hasznosítás
2005. 10. 06 előadás VIII Bio-Építészeti napok Napenergia - korszerű fűtési rendszerek
2005. 10. 17 előadás Első magyar Tanyavillamosítás Konferencia az Országos Településfejlesztési Hivatal - OTH -, a Miniszterelnöki Hivatal - MEH - és Kiskunfélegyháza város szervezésében Tanyavillamosítás komplex megoldások
olvas >>
2005. okt. cikk Piac magazin Napelemek házunkon és házunktáján
olvas >>
2005. 10. 19 előadás Energia Nap - kistérségi fejlesztések lehetőségei, Tótszerdahely Kistérségek jövő-energia modelljei a megújuló energiák tükrében
2005. 10. 30 TV riport ATV Tanyavillamosítás konferencia beszámoló
2005. 11. 08 előadás Szent István Egyetem, Gödöllő 10 kW-os napelemes rendszer építési tapasztalatai a kivitelező szemszögéből
2005. 11. 24 előadás Vas Megyei Pedagógiai Intézet, szakmai és szakszolgálat felkérésére, a Pedagógiai Nap alkalmábó a fizika és technika szakos tanárok részére Megújuló Energiák
2005. dec cikk A Mi Otthonunk Solar építészet

 

 
 

Üdvözlettel:
A GAIASOLAR Kft csapata, 2006

<< vissza